Isten hozott az oldalamra !!!

''Szállj szent turul! Ó, szállj, szállj szent turul, fent a magyar égen, hozd el távoli fiaidnak a várva várt feltámadást!'' Majorváry Szabó Sándor

Elsősorban meg kell emlitenem, hogy egyes látogatónak lehet nem fog tetszeni amit  fog tartalmazni, ez a  kis ablakocska.

Hisz nagyon nehéz elhinni, hogy a magyarok nem is voltak pogányok több Isten hivők.

Már tudjuk, hogy a magyari nép keresztények voltak Katolikusak.

A katolikus szó egyetemest jelent. Nem Róma és Görög katolikus, hanem csak Katolikus.

Meglehet tudni itt, hogy mit jelent a Szkita Kereszténység, és kik voltak valójában a Táltosok.Több érdekes és elhallgatott dolgok fognak fényre derülni!


Lajdi Tamás : A Magyar Apostol Nemzetség vallása

a Szkíta-magyar kereszténység


A Szkíta-magyar kereszténység alapelvei  

1. Alaptételünk : Aki a szkíta-magyar kereszténységet élesztgeti, az nem tesz mást, mint hogy Isten valódi, hamisítatlan Ó-Szövetségét egy fedél alá hozza oly sok hamisító évezred távolából Jézus valódi Új-Szövetségével annak a népnek értelmi keretei közt, akik elődeikben az ószövetségi kinyilatkoztatás egyedüli birtokosaiként történelmi feladatot és felelősséget is kaptak, s ennek a felelősségnek mind a mai napig hűen eleget is tettek és tesznek. Ezt a népet valaha HUN-GAR-nak, KÁLDEUS-nak, KOSITÁ-nak, később HUN-nak, aztán SZKÍTÁ-nak, PÁRTUS-nak, végül pedig ősnyelvi nevén MAGYAR-nak, a "MAG népének" ismerte meg a történelmi ember e világon.

  A szkíta-magyar kereszténység nem azonos a manicheizmussal, nem azonos sem a bogumil, sem a kathar, sem pedig a pataénus kereszténységgel. Ezeket a mozgalmakat, vallásokat testvéri alakulatoknak tartja, de mégsem azonosul velük teljes mértékben.    A szkíta-magyar keresztények nem alkotnak egyházat, hanem közösséget, testvéri és szeretetközösséget alkotnak. Nem érdekel minket, hogy az állam elismer-e, vagy sem, támogat-e, vagy sem, ilyent nem is kérünk és nem is várunk el tőle, mivel ezzel az államformával, a köztársasággal semmilyen viszonyban nem állunk. Mivel mi magunk sem ismerjük el a ma Európában fennálló  államformákat, nem kérjük ezektől sem, hogy elismerjenek minket, s felvegyenek az államilag elismert egyházak listájára. Nem kérünk ettől az államtól semmiféle anyagi támogatást sem, sőt ilyesmit el sem fogadunk tőle. Ennek ősoka, hogy mi sem ismerjük el  a mai Európában fennálló államiság létét, s különösen nem a Magyarországon létezőt. Mi a Szent-, másként Istenkirályság kereteiben élünk annak ellenére, hogy a körülöttünk folyó élet egy torz államformában és egy emberellenes alkotmány alapján törvénykezik.         A Szent Magyar Királyságot ugyanis soha senki nem szüntette meg, s a Magyar Szent Korona írott és íratlan törvénytára, melyet mi Eszmének, vagy Tannak nevezünk, soha ki nem iktatódott a magyar életből.    A népköztársasági, majd később a köztársasági forma kikiáltása még nem eredményezte a korábbi államforma, a Szent Magyar Királyság felszámolását, sőt megerősítette azt, mivel a törvénytelenség minden esetbe életbe lépteti, aktiválja, megerősíti a törvényesség szükségszerűségét. Ezen elv alapján működik a világon minden törvényességi forma. Gondoljunk csak egy köztörvényes bűntényre, amely elkövetésének pillanatában, egy törvényes állami közegben azonnal aktivvá teszi a rendvédelmi intézkedéseket, s a tettes elfogása után automatikusan működésbe helyezi a törvénykezési apaprátust.       A szkíta-magyar kereszténység tanításának alapja a káldeus őskinyilatkoztatás, Szentirata a kusita nép ősirataiból és Jézus autentikus evangéliumából áll. A római egyház által kanonizált iratok hamisításoktól való megtisztításuk után, vagy az eredeti szövegek felbukkanásától kezdve szintén szentiratokká válhatnak, de addig a négy közül csak János írását javasoljuk olvasásra. Az egykori káldeus-szkíta vallás egyeneságú őse a Jézus által alapított kereszténységnek ószövetségi előzménye. Tehátaz eredeti ószövetség a káldeus-szkíta vallás tanait tartalmazza. Ennek a vallási kontinuitásnak egyik mellékága a manicheus vallás, melyből aztán a középkori Európa nem zsidókeresztény vallás mozgalmai merítették tanaik nagy részét. A magyarság azonban ma ajándékként kapja vissza a lehetőséget ősvallásának felélesztésére, mely a legtisztább értelemben vett jézusi kereszténység.     

2. A szkíta-magyar kereszténység semmilyen módon nem azonosítja magát a zsidókereszténységnek semmilyen ágával sem. A zsidókeresztény egyházak tanításaikat nem Jézusnak, a földre született Fény-Fiúnak tanaiból, hanem az ószövetségi zsidó-farizeus Saul rabbi teológiájából, az általa kidolgozott ún. "Theológia Paulina"-ból vezetik le. Saul (Pál) tanítása egyeneságú következménye a gyűlöletre épülő, soviniszta, materialista és ezek miatt automatikusan emberellenes zsidó vallásnak, ezért a szkíta-magyar kereszténység távol tartja magát mind a zsidó ószövetségi iratoktól, mind pedig Saul-Pál tanításától, melyeket nem az Élő Isten sugalmazásának, hanem a Személyes Gonosz sugalmazásának tart. Úgy tartjuk, hogy a zsidó farizeusi teológia alkalmatlan arra, hogy ezeket Jézus tanításával egybevessük. Mivel Saul-Pál ezt tette meg a római egyház tanításában, olyan rettenetes ellentmondások keletkeztek, mint a szüzen szülés megkérdőjelezése, valamint Jézus istenségének összeegyeztethetetlensége azzal, ami pl. Máté evangéliumában olvasható. Nevezetesen, hogy Jézus József test szerinti fia volt, hiszen a meghamisított evangélium rajta keresztül vezeti le Jézus családfáját egészen Ábrahámig. Így a római egyház és annak protestáns szektái, saját tanításukkal keverednek állandó, feloldhatatlan ellentmondásba.  

3. A szkíta-magyar kereszténység történelmi és vallási hagyományainak tényei sokoldalúan bizonyítják, hogy Jézus és tanítványai nem voltak zsidók. (az áruló Júdás kivételével, aki viszont nem volt apostol !) Ezért visszautasítunk minden olyan tanítást, amely Jézust zsidóként állítja be, s amely Júdást, mint Isten "megváltó tervének" részét, azaz Isten akaratának megfelelő szentet, próbálja beállítani. Júdás Isten Fiának árulója volt, a zsidó nagytanács beépített embere, aki nem Isten, hanem zsidó vallási és politikai vezetők terveit hajtotta végre.  

4. A szkíta-magyar kereszténység alapelvei közé tartozik, hogy a zsidó népet, s nemcsak a Jézus korabeli zsidóságot, semmilyen módon nem menti fel az istengyilkosság vádja alól. A zsidó vallási vezetők Pilátus udvarában nyíltan kimondták, hogy "Jézus vére rajtunk és fiainkon", s ezzel átkot mondtak minden utódaikra is. Ezért a szkíta-magyar kereszténység a zsidóságot nem Isten kiválasztott népének, hanem ön-átkozott népként definiálja. Ezzel magyarázza az emberi történelem során betöltött szerepüket is, melynek lényegére az anyagvilágban elért sikereik is egyértelműen rámutatnak, s a történelmi üldözöttség és az ellenük általánosan táplált gyűlölet, az ún. antisemmitizmus mozgatórugója is ugyanez. Mindemellett a szkíta-magyar kereszténység elutasítja az antisemmitizmusnak minden formáját és válfaját, mert az személy- és emberellenes, de antijúdaista felfogását nem rejti véka alá, elvet mindent, ami a zsidó vallással, a zsidók istenképével, vagy bármely zsidó gyökerű ideológiával áll kapcsolatban. Az embert, az egyént azonban semmilyen körülmények között nem veti el,  mert minden ember személyes döntési szabadsággal  rendelkezik élete rendje fölött, s emiatt az eredendő emberi pozitivumba vetett hitünket nem csorbíthatjuk. Az embert mindig személyes habitusa alapján kell megítélni !  

5. A szkíta-magyar kereszténység elveti az Ószövetségi könyvek szentiratkénti olvasását, de nem tartja autentikusnak a ma Szentírásként kezelt négy evangéliumot sem, mert ezeket az idők során többször meghamisították, ezekbe betoldottak, kihúztak részeket belőlük. Máté és János evangéliumát azonban mégis kritikai negfontoltsággal olvasásra ajánlja, hiszen mindketten Jézus közvetlen tanítványai voltak, s írásaik tartalmazzák Jézus tanításának sok lényegi elemét. Főként a János-evangélium ilyen, melyet még a római kereszténység is, a három másiktól eltérő módon "gnosztikus"-nak nevez, ezzel jelezve, hogy ez nem a történelmi emberre, hanem az Isten-emberre koncentrálva, Jézus isteni eredetét hangsúlyozza.  

6. A szkíta-magyar kereszténység kultikus gyakorlata nem tartalmaz áldozati jellegű részt. Tanításának lényege, hogy Jézus keresztre feszítését nem az Atyaisten akarataként, hanem politikai indíttatásból, különös kegyetlenséggel elkövetett gyilkosságként fogja fel. Az Életadó Mennyei Atya ugyanis maga a jóság és a szeretet, s nem lelheti örömét gyilkos áldozatokban, főként nem Fiának feláldozásában. Azt hirdetjük, hogy ez a gyilkosság azért történhetett meg, mert a zsidó nagytanács tagjai is szabad akarattal születtek és szabadon dönthettek a Fény-Fiú meggyilkolása, vagy tanításának elfogadása, azaz Isten és a sátán akaratának teljesítése mellett. Ugyanis, aki Isten akaratát teljesíti, az Isten gyermeke, és népe, aki a sátánét teljesíti az a sátáné.    Emiatt a szkíta-magyar kereszténység nem tart olyan szertartásokat, amelyek Jézus kereszthalálának áldozati voltát emelik ki. Szeretetlakomákat, agapékat tart, amelyek -akár zárt templomokban, akár szent helyeken, a szabad természetben zajlanak, a magyar ember összetartozását hangsúlyozzák, vértestvérségünket domborítják ki Isten Szent Fiával, a Fény-Jézussal, aki a kenyérben és a borban személy szerint jelen van az Őt szeretők között, ahogy a földet művelő paraszt és a szőlősgazda is személyében van jelen az Isten által megszentelt termésben, melyért vérrel és verejtékkel dolgozott.    A szkíta-magyar keresztény elfogadja Isten meghívását a szeretetlakomára, s hetente megismétli Jézus szeretetlakomáját az utolsó csütörtök estén, s leül Jézus asztalához, s Vele fogyasztja el a szeretetvacsorát, ahol Jézus eredeti tanítását hallgatja, arról beszélget, s emlékezik személyes isteni eredetére és feleleveníti emberi sorsában kapott, személyes küldetésének feladatait.    A szkíta-magyar kereszténység ünnepnapja a szer-da, mert ennek neve is elárulja, hogy ez a szer tartásának ünnepe.   

7. A szkíta-magyar kereszténység a magyar lelkű és magyar szellemű emberek vallása. Ez a vallás sohasem térít, de mindig tanít ! Tanít életvitelével, a jézusi parancsok megélésével, tanít a közösséghez tartozók és a közösségen kivüliek iránti ingyenes szeretetével. Ez a vallás nem szít ellenségeskedést sehol, nem tör anyagi gyarapodásra, elveti a gazdagság öncélú változatait. A nemzetközi konzumban csak szük-ségletei szerint vesz részt, s ahol lehetséges, kizárólag a magyar szentföld terményeinek termelőit támogatja.  Erkölcsi, azaz szellemi és lelki tisztaságra törekszik, de a testi tisztaságra is gondot fordít. A testi tisztaság alapja Isten első és legnagyob szeretet-törvényének betartása : "Ne ölj !"  

  8. A szkíta-magyar keresztény mindennél jobban tiszteli az életet, s ezen belül az emberéletet, de nem riad vissza a harctól, ha Istene alkotásait, a jót, övéim szeretteit, családját, elért eredményeit, hazáját, becsületét, vallási közösségeit kell megvédenie. Ha támadás éri, akkor az ennek következtében fellépő következmények nem az ő lelkét terhelik.  Emellett a szkíta harci hagyományokat, az ellenséggel szembeni kegyelmet, a legyőzött iránti becsületes közeledést alapvetően mindig szem előtt tartja olyan ellenféllel szemben, aki ezeket az elveket maga is gyakorolja.  A többivel szemben saját mércéje szerint bánik. Sohasem támad, de a védekezéshez mindenkor joga van, sőt kötelessége is ezt diktálja.  S kufároknak az Isten templomában semmi helyük nincsen.     A szkíta-magyar keresztény szemében az árulás és a becstelenség mindjárt a gyilkosság után következő súlyú bűn, ezért arra törekszik, hogy ezeknek ellent mondjon. Az árulóknak nincs joguk a közösség tagjaivá lenni !  

9. Mivel a politikai élet a normális, mindennapi emberi élet szerves része, ezért nemhogy megtiltanánk, hanem egyenesen bíztatjuk őket, hogy a becsület hazafias oldalán vegyenek részt benne.    Attól mindenkit óvunk azonban, hogy politikai pártoknak tagja legyen, hiszen a szkíta-magyar keresztény minden pártoskodás felett álló Szent Magyar Királyság híve. Társadalomképünk homlokegyenest ellenkezik mindenféle ma gyakorolt XX-XXI.századi politikai elképzeléssel, s különösképpen a neo-liberalizmusnak nevezett sátáni társadalomfelfogással és társadalomfilozófiával, mely egy önkiválasztott népi kisebbség hatalmának szekértolója. Ilyesmit nem támogathatunk, mert ezzel a sátáni világállam intézményeinek hatalmát támasztjuk alá. A magyar szellem elveti a parlamentáris demokrácia intézményeinek támogatását is, s ehelyett a vezető személyiég szükségességét hangsúlyozza : végeredményként királyt kívánunk, aki elrendezi a magyar politikai élet rendezetlenségeit, s aki fényt támaszt a sötétségben. Ha ilyen személy nem akad, akkor Boldogasszony Királyságát ismerjük el egyetlen államformaként.    Más formátumokkal semmilyen módon nem működünk együtt, választásaikban nem veszünk részt, ezekkel kapcsolatos anyagok propagandáját nem terjesztjük !  

10. A szkíta-magyar kereszténynek nincs eredendő ellenségképe addig, amíg azt erővel ki nem alakítják benne. Viszonyunk a magukat hamisan "keresztényeknek" nevező zsidókeresztény szektákkal kapcsolatban  sem ellenséges, amíg ezek irányából ellenséges hangot nem tapasztalunk. A szkíta-magyar kereszténynek szabad bármikor bármilyen egyéb ún. "történelmi" keresztény egyház szertartásán részt venni, annak mindennemű gyakorlatából részt vállalni, hiszen ezeknek közelsége semmilyen mély hatással nem lehet életére, de kötelessége ezen egyházak híveinek felvilágosítása afelöl, hogy ők nem Jézus keresztény tanításának követői.   Ezt azonban nem indulattal, hanem szeretetből, a látás kitisztításának igényével teszi. A szkíta-magyar kereszténynek ugyanis kötelessége embertestvéreinek felvilágosítása az igazság felöl. Ezzel a magyar, Jézus tanításának tesz eleget, aki azt hirdette : "Az igazság szabaddá tesz titeket."  Ez azonban azt is jelenti, hogy az igazság belenyugvó elhallgatása bűn ! Ahol nem fogadnak be minket, onnan szó nélkül  távozzunk, s még lábunkról is leverjük a város határában a város porát.  

11. A szkíta-magyar keresztény azonban ellenségnek tekinti azokat az egyházalakulatokat, politikai organizációkat, melyek gyűlöletet szítanak, megalázzák az emberi lelket, törvénykezésük által nemzetgyilkosságot terveznek, népességünk számának csökkenését idézik elő, mert a mi kereszténységünk egy lelki fényjelenség, s a fény természete nem tűri a sötétség jelenlétét. A fény sosem gyűlöletből szünteti meg a sötétséget, hanem szükségszerűségből, mert ez a természete. A magyarnak is alaptermészetéből adódik a sötétség erői elleni fény-hadjárat.      Aki Istent tükrözi a világba, az nem tűrhet el semmilyen sátáni eredetű hatalmat abban a szerves organizációban, amiben él, mert a gonosz sötét jellege szerint terjeszkedik a világban.  
   Ez a terjeszkedés tűrhetetlen, ezért fegyverbe hívunk mindenkit, aki Isten hívének vallja magát, hogy harcoljon a sötétség hatalma ellen ! Nemzetünk védangyala, Mihály arkangyal is harcos fellépést sürget a sátánnal szemben, s Boldogasszonyunk is a kigyó fején tapos, ezért nekünk is kötelességünk a terjeszkedő gonosszal szembeni erőteljes harcos fellépés. Szent Istvánunk is felvette a gonosszal a harcot, s László is legyőzte a sötétséget jelentő kunt. Ebben ne korlátozzanak bennünket semmilyen álkeresztény eszmék. A gonosz elleni harc minden formája szent ügye a szkíta-magyar kereszténységnek.  

12. S ne felejtsük a legfőbb parancsot, a szeretet parancsát. Azonban meg kell különböztetnünk a szeretetet a jóságtól, mert a jóság válogatás nélkül, mindenkivel és mindennel szemben megnyilvánul, a szeretet azonban időnként üt is.    Szeretetünk alapvető tárgya minden aki/ami magyar. Az Isten azért küldött minket ennek a nemzetnek a tagjaként a világra, mert ebben a nemzetben kell kiteljesednünk, ezért ebben kell élnünk, ebben kell boldogulnunk. Ezért kell szeretned a másik magyart, s még akkor is, ha tévelygő, ha elesett, ha elvtelen, mert a TUDÁS NÉPÉNEK éppen ezekkel az emberi jelenségekkel van folyamatosan dolga. Angyalok közé nem küld Isten hittérítőket,  a betegnek van szüksége gyógyítókra, a szerencsétlennek, az elesetteknek az erősekre, a békétleneknek a békítőkre, s a bűnösöknek a megbocsátókra. Magyar kozmoszunk teljességének nem csak a tökéletesek a tagjai, hanem a hiányosak is, ezért minden magyar keresztény kötelessége a segítségnyújtás és a tanítás. Ezt azonban az tudja elvégezni, aki maga is tanul, és figyelmét is iskolázza, hogy ható-terét mindig pontosan megtalálhassa.


AZ ŐSMAGYAROK HITVILÁGA



Az ősmagyarok vallása, a kereszténység előtti hitvilága nagyrészt ismeretlen, csak egységet nem alkotó mozaikokban maradt fenn. Az ősi belső-ázsiai vallási világkép a magyar nép mentalitásában még ma is ott él, töredékei megtalálhatók a néphit, a népmese és a népszokások körében. Maga a "mitológia" szó eredeti jelentése "titkos beszéd" volt, olyan dolgokra vonatkozott, amelyeket az ember nem tudott kifejezni. Származtatott jelentése "hitrege", amely a hajdanvolt hitvilágába enged bepillantani; az Isten, az ember, a lét kérdéseire keres magyarázatot. Soha nem légből kapott dolgok ezek, hanem egy titokzatos ismeretanyag, amelyet beláthatatlan időkön keresztül a generációk egymásnak adtak át. A rokonnépeknél való analógiák kutatása azért olyan fontos, mert a mitológia olyan, mint egy nyelv, melynek hasonlósága minden különbözősége ellenére is rokon eredetre mutat. Őseink hitvilágába némi bepillantást engednek a régészeti feltárások, a korabeli auktorok és a huszonnegyedik óra után itt-ott fennmaradt hiedelem-töredékek, de ősi, immár elveszett csodálatos vallásunk és hitvilágunk egészét már senki sem tudja rekonstruálni, megismerni. Csak mozaikokból következtethetünk arra, ami elveszett, de ma is ott él a magyar nép mentalitásában és a legfelső lényhez való sajátos viszonyában. Úgy szokták mondani, hogy "mi magyarul vagyunk keresztények".

Az ősmagyarok vallásáról

Felvetődik a kérdés, hogy miért nem maradtak fenn ősi magyar istennevek? Azért, mert ilyenek soha nem voltak. A magyarok ősei egyistenhívők voltak, egy Istent imádtak, a világegyetem teremtőjét, vagy ahogyan azt Anonymus nevezi: "a mindenek Urát". Egyedül hozzá fohászkodtak és csak neki mutattak be áldozatokat. Theophylaktosznál ezt olvassuk: "A turkok (magyarok) csupán azt imádják és nevezik Istennek, aki a világmindenséget teremtette". Ibn Fadlan pedig azt írja, hogy "a magyarok az égben lakozó Istent mindeneknél feljebbvalónak tartják". Ugyancsak Anonymusnál olvassuk, hogy "Árpád vezér, akinek a mindenség Istene volt a vezetője...Tas, Szabolcs és Tétény látták, hogy az Isten győzelmet adott nekik... az isteni kegyelem volt velük". Kézai Simonnál írta le, hogy hadbahíváskor "Isten és a magyar nép szava" szólt a kikiáltók hangján. A Lehel-mondában pedig azt találjuk, hogy "Mi a nagy Isten bosszúja vagyunk". A Képes Krónika, a Budai Krónika és Thuróczy János krónikája a magyar honfoglalást így kezdi: "Árpád a mindenható Isten kegyelmét kérte..." A kereszt jelét ott találjuk a honfoglaláskori bezdédi tarsolylemezen, a honfoglaláskori nők nyakában bizánci kereszt formájában és a szabadkai magyar temetőből származó öv csatján áldást osztó aggastyán alakjában. Őseink akár közép-ázsiai, akár későbbi, főleg kaukázusi tartózkodási helyén megismerkedtek a kereszténységgel, hiszen kaukázusi szomszédjuk, az örmények 285-ben vették fel a kereszténységet; püspökeik az onogurok között is térítettek. Prümwart püspök 926 táján Sankt Gallenben, Szent Wikbert pedig 954-ben a kalandozó magyarok között térített. A Cyrill és Metód-legendákban 860-ban a magyarok a keresztény vallás ismeretéről tettek tanúságot. A történeti források feljegyezték, hogy 945-948 táján Bulcsú és Tormás (Termacsu), majd 953-ban Gyula törzsfő Konstantinápolyban megkeresztelkedett, Ajtony, Géza és István pedig Vidinben vették fel a keresztséget.

Bezdédi tarsolylemez Bezdédi tarsolylemez középső részlete

A pusztában élő népek egyistenhívők, de az Istennel a szellemi világ lényeinek személyén vagy a táltosokon keresztül tartják a kapcsolatot. Tudják, hogy a Teremtő "ott van" közöttük, szertartásaik egy része mégis a szellemi világ lényeihez kötődnek. Ott élnek szoros kapcsolatban a természettel és tisztelettel adóznak a természet elemeinek anélkül, hogy azokat bármilyen módon imádnák. A menny, az égitestek és a természeti erőket megszemélyesítő világkép ott él hitvilágukban, de az Isten messze kimagaslik közülük. Isten hírnökei a vadászmadarak. Vallásuk fontos szerepet töltött be a társadalom felépítésében és a hadviselésben. A honfoglaló magyarok vallásában a teremtő Isten az egek ura volt és az ő akaratából uralkodott népén a főfejedelem. Ősi egyistenhitünk bizonyítéka, hogy összes hittel kapcsolatos szavunk török, belső-ázsiai eredetű (Isten, lélek, imád, menny, is [szent], ül, megszentel, boldog, böjt, vétek, bűn, bocsát, búcsú, hisz, hit, teremt, örök stb.). Úgyszólván az egész Bibliát le lehetne fordítani a honfoglalás kori magyarságunk nyelvével. "Pogány kori" szókincsünkből jóformán csak a "Fiúistenre" vonatkozó hit emlékei hiányoznak. A magyarok ősvallása sem volt más, mint mindazon belső-ázsiai népeké, akik ugyanazokon a területeken mozogtak, ahol őseink. A vallások története tanúsítja, hogy egyazon éghajlat alatt, hasonló természeti benyomások közepette, egyforma életmód mellett, a műveltség egyazon fokán hasonlóképpen alakul a népek vallásos szemlélete. Ezért is keverik össze az európai auktorok a szkítákról, a hunokról, az avarokról, a "türkökről" és a magyarokról kialakított képüket.

A magyar ősi hitvilágával szemben a finnugor népek vallásában ott szerepel Numio-Tórum, Num, Senke, az Embernevelő isten, Orr-iki, a világfelügyelő férfi, a Nahracsi bálvány, Nadim szent helyei, a halotti báb, a medve-kultusz és még megannyi olyan vallási elem, amely őseinknél sohasem volt jelen; népművészetünkben és hitvilágunkban még csak nyomokban sem lelhető fel.

A belső-ázsiai nagyállattartó lovas népek vallása

A nagy nyájak és csordák együtt-tartása, a legelők kiszemelése és védelme nem annyira testi munkát, mint szemlélődést és előrelátást követel; az embert irányításra, parancsolásra és uralkodásra neveli. Míg a vadásznépek babonás félelemmel tekintenek a táplálékul kiszemelt állatra és benne természetfeletti erők letéteményeseit vélik felfedezni, addig a pásztornak a gondozott nyájhoz való viszonyát a hasznosság és az ésszerűség szempontjai szabályozzák. A nagyállattartó népekre jellemző a biztos kezű átgondolt életirányítás, ugyanakkor vallásos szemlélete a világnak. A végtelen rónákon való barangolás, a teljes fenségében kibontakozó égbolt látványa a nagy kozmikus összefüggések felé irányítják az ember tekintetét. Minthogy a pásztorok szemében a szelídített állat minden rejtélyességét elvesztette, a vadmadarak válnak számára olyan lényekké, hírnökökké, melyeknek életmódját még nem ismeri. A turulmonda ugyanazokból a totemisztikus hiedelmekből táplálkozik, melyek a többi türk nép eredethagyománya alapjául szolgál. A magyar uralkodóház e mondára való utalással, mint turulnemzetség élt az emberek tudatában, s a magyarok egészen Géza fejedelem idejéig a turult ugyanúgy vezéri jelvényként használták, mint a szkíták a szarvast. A fejedelmi háznak ez a mitikus származása rendkívüli képességeket, bölcsességet, vitézséget és előkelőséget biztosított, melynek hatása alól a magyarság még a keresztény korban sem tudott szabadulni. Ez a gondolatvilág jól illusztrálja az eurázsiai lovasnépek uralomfelfogását. A belső-ázsiai lovasnépeknek eredetükre vonatkozó hagyománya a mítosz és a vallásos képzeletvilág ködébe burkolja népük és birodalmuk megalakulásának valóságos folyamatát, e mítoszokból pedig a dinasztiaalapító fejedelem alakja lép elő természetfeletti képességekkel felruházott hősként. "Midőn fent a kék ég és lent a fekete föld megteremtettek, a kettő közé születtek az emberek, s emberek felett pedig úrrá lettek ősapáim, Bumin kagán és Istemi kagán." olvassuk az egyik Kr. utáni VIII. századból származó orhoni feliraton. A belső-ázsiai uralkodó valamilyen módon az Istent képviseli a földön, hiszen annak "kegyelméből" uralkodik.

Miként az állami szervezet, úgy a hadrendszer is vallásos értelmű. Ahogyan a fejedelem uralma a világmindenséggel való harmónián, az "ég akaratán" alapul, ugyanúgy kívánják ezt az üdvöthozó összhangot hadvezetésükben is biztosítani. A hunok csak telihold idején támadtak és mitológiájukban fontos szerephez jutott a négy égtáj, melyeket meghatározott színekkel szimbolizáltak. A hunok hadseregük bizonyos szárnyaiba csak bizonyos színű lovakat állítottak. A belső-ázsiai állattartó népek minden életmegnyilvánulása meghatározott vallási rítusokhoz kapcsolódott; ezek egész életüket átitatta. Ezt a keresztény Európa nem értette meg, hiszen ezen népek életfelfogása, vallása távol állt Európától. A magaskultúrájú nagyállattartó lovas népeket Góg és Magóg ószövetségi hordáival mosták össze, kiket büntetésből az Úr küldött választott népére. Az új lovasnép, amely az első évezredben tűnt fel a "keleti határon" európai megítélés szerint pogány volt és megítélésük szerint szemben állt a keresztény kultúrkörrel és vallással. Márpedig a magyarság olyan kultúrkörből szakadt Európába, amelynek népei magasrendű istenélménnyel, egyszerű és tiszta hitvilággal rendelkeztek. Az ősi magyar hitvilágban világos rend van; az égi hatalmak és az evilági élet rendje ugyanaz. Miként az emberpiramis csúcsán a korlátlan hatalmú fejedelem áll, akként trónol az ég legmagasabb szférájában a (fő)isten. Ahogy a földi élet alapja a család, a nemzetség, a törzs és az egész nép termékenysége a szent fejedelemben testesül meg, ugyanúgy népesül be az emberfeletti erők birodalma is. A földi rendben folytatja az egész nép a halállal kezdődő új életet.

Sámán vagy táltos?

Irányított őstörténetünk egyik legnagyobb csúsztatása az, hogy Szibériában és másutt valóban létező sámánokat önkényesen összemosták őseink tudós gyógyító embereivel a táltosokkal, márpedig őseink soha olyan területen nem tartózkodtak, ahol sámánok éltek volna. Jogos a "sámánkutatás" Szibériában, csakhogy a magyarok ősei sohasem jártak ott. Ezen összemosás gyökereit abban kereshetjük, hogy őseink papjainál valóban voltak olyan tulajdonságok - kiválasztottság, "szakmabeli" ismeretek tudatos megszerzése stb, - amelyek a sámánoknál is megvoltak, a kettőjük közötti különbség azonban igen nagy. A marxista őstörténet azt hirdette, hogy a magyarok őseinek a vallása a sámánizmus volt, holott az nem tekinthető vallásnak. A vallásokra ugyanis bizonyos strukturális jegyek a jellemzőek, legfontosabb a vallási tudat, az istenhit (ideológia) és a mitológia. Emellett, de csak másodikként említendő a kultusz, azaz rítus, majd a függőségi érzések és a szociális szervezet. A sámánizmusnak azonban nincs egységes ideológiája, különböző mitológiákkal rendelkező népeknél fordul elő, nincs dogmatikája és teológiája. Leglátványosabb és kiemelkedő része a szertartás (a rítus, a "sámánkodás"), mely összefonódik a törzsi kultuszokkal és nem önálló, azaz a kultusznak nincs társadalmi szervezete. A szibériai sámán az a személy, aki - jelképesen - közvetít az emberek világa és a szellemek vagy lelkek elképzelt világa között. Legfontosabb jellemzője, hogy elő tudja idézni az extázist, melynek során megváltozott tudatállapotba került. A sámán extázisa előidézésére narkotikumokat, kenderfüstöt vagy gombákat használ, "sámánkodásait" szaggatott szarvasbőrruhában végzi, fején sámánkoronát visel és sajátos hangszerén dobol. Sámánjai voltak a lappoknak, az obi-ugoroknak, a madzsu-tunguz népeknek, a paleo-szibériai keteknek, korjákoknak, csukcsoknak, jukagíroknak, de sem az iráni népeknél, sem a belső-ázsiai hunoknál, ujguroknál és türk népeknél ilyenek létezéséről nincs tudomásunk.

Ezzel szemben őseinknek a természettudományokban járatos, tudós, gyógyító papjaik - táltosaik - voltak. A gyógyítást végző tudós és a varázslatot űzni akaró sámán között óriási a különbség. A táltoshoz hozzátartozik a tudás, a másikról való gondoskodás (tehát a gyógyítás), a természetfölötti erők (gyógyfüvek, sugárzások stb.) felismerése és használata. Ősvallásunk papjairól Theophylaktosz írja, hogy "a türköknek papjaik vannak". 1046-ban Péter király ellen fellázadt Vata fia János "táltosokat gyűjtött maga köré, akik éneket zengtek az új hit ellen". Honfoglaló őseink táltosai rendkívül nagy tudás birtokában voltak; mint a törzs legszűkebb vezetőrétegéhez szorosan hozzátartozóknak módjukban állt más kultúrák vallásaiból, papjaik tudásából a lehető legtöbbet eltanulva magukévá tenniük. Talán úgy is mondhatnánk, hogy a táltosok azok a nagy tudású emberek, akik a magyarság "kusza és véletlenszerű" szellemvilágát a Magyarok Istene alá rendezik. Őseink táltosai Belső-Ázsiától a Kárpát-medencéig megtartva ősi feladataikat sokat változtak, ma úgy mondanánk "modernizálódtak". A táltosok szerepe Európába érve fokozatosan halványodott, de a hagyomány gyökerei olyan mélyek, hogy bizonyos formában a máig fennmaradtak; füvesasszonyok, javasasszonyok és jövendőmondók személyében; a táltosok egy-egy részfeladatát ők viszik tovább, asztrológiai ismereteiket az Alföld pásztorai hasznosították, termékenység-rítusuk pedig néphagyománnyá vált. Tevékenységükből sokat megőrzött a néphagyomány; legmarkánsabban a regősök ritmikus ütemű éneklésében vagy a busó-táncokban és a sokáig élő garabonciás diák személyében lelhetők fel nyomai, de szokásaink, nyelvi fordulataink, sőt néhány régi helyneveink is őrzik személyüket. Ez a hitvilág semmiképpen sem nevezhető "primitívnek", hanem a valóságnak az adott körülményekhez való alkalmazkodásának tekinthető, mely a természettel, az ismeretlennel való szoros kapcsolatból ered. Az eltűnt táltos szerepe egy ősi hitvilág pusztulásának tragikus jele. A magyarság táltosai is arra a sorsra jutottak, mint a magyarok közül sokszor annyian. Egy részük abbahagyta az ősi gyakorlatot és a kereszténységet fölvéve igyekezett beilleszkedni az új, számára idegen társadalomba, más részük, aki ellenállt, kivégeztetett. Nem jelent meg többé "táltosló" és természetes okokkal magyarázták a lidérceket és a sokat jelentő szimbólumokból "díszítőelemek" váltak. A halottakat keresztény módon útravaló nélkül temették el, nem adtak melléjük útravalót és nem tették mellé használati tárgyait, fegyvereit. Az sem lett fontos, hogy a halott a felkelő Nap felé tekintsen. Az ősi hagyomány a civilizált Európában "babonává" minősült.

A totemizmus

Őseink társadalma vérségi kapcsolatokra épült; a vérrokonságot tartották a létező legszorosabb kapcsolatnak ember és ember között. A rokonok úgy érezték, hogy a vér titokzatos ereje fűzi össze őket eltéphetetlen szálakkal. Összetartozásuk tudatát a közös ős tartotta ébren, akit ezért tiszteletben részesítettek. Amikor a pontos leszármazás már elhomályosodott, az ős jelképpé, totemmé változott. A leszármazottak valamennyien ugyanazon nemzetség tagjainak tekintették magukat és egész életüket az ebből fakadó parancsok és tilalmak szegélyezték. Az a tény, hogy a magyar csodaszarvas új hazába vezeti népünk őseit azt mutatja, hogy régmúlt időkben az ősanya és a vezető állat jelképe elmosódott.

A "totemizmus" ismérvei a következők: egy embercsoport és egy másik természeti lény áll kapcsolatban egymással, az emberek maguktól szimbolikusan totemektől származtatják, a totemeket ősüknek, rokonuknak és védelmezőjüknek tekintik és az embercsoportok és a totem között rituális kapcsolat van, a totemeket tisztelni (de nem imádni!) kell, végül a totem egy embercsoport címerévé vagy szimbólumává válik, az emberek magukat a totem segítségével nevezik meg, illetve különítik el. Totemisztikus elképzelések bontakoznak ki a régi magyar többnyire török eredetű férfi személynevekből, melyek egyúttal nemzetségeket is jelölnek. A honfoglaló magyar a totemizmus két formáját ismerte: a nemzetségtotemizmust és a családtotemizmust, azaz egy nemzetségen belül az egyes családoknak is megvoltak a külön totemjeik és totemállataik. Jellegzetessége a magyar totemizmusnak a madártotem (sólyom, keselyű, sas, ölyv, főnix, turul stb.), amely régen is gyakori volt és ma is az a belső-ázsiai török népeknél. "Az ősi magyar totemvilágban olyan motívumokra lelhetünk, amelyek gerincei a mai belső-ázsiai hitvilágnak is " (Gunda Béla).

A magyarok ősvallásának kutatásáról

Őstörténetünk egyetlen részével sem foglalkoztak annyit, mint ősi hiedelemvilágunkkal és ősvallásunkkal. Vallásunk nyomait megtaláljuk Szent István, Szent László, Könyves Kálmán dekrétumaiban; megismerjük a boszorkányvilágot, a gonosznak körülszántását és a kolompolással való távoltartását, az állatok betegségének elűzését, a betegséget-megelőző tűzgyújtást, a szerelmi- és termésvarázslatokat és a madarak hangjaiból való következtetést. A XVI. században Bornemissza Péter (1535-1585) Ördögi kísértetek címmel ír a Luca-napi dorgálásokról és az óvónevek használatáról, Félegyházi Tamás (1540-1586) a halotti torról és a lelkek megváltásáról értekezik, Méliusz Juhász Péter (1536-1572) írásaiban a babona és a kuruzslás kerül említésre, majd Ilosvai Selymes Péter (1548-1574), Beythe András (1564-?) Comenius János Ámos (1592-1670) írnak a garabonciásokról, bűbájosokról és a kuruzslásokról. Nadányi János (1643-1707) a vérállító colonokról és a családi élet babonáiról, Apáczai Csere János (1625-1659) a mágikus varázslatokról, Esterházy Ferenc a békakőről és Bod Péter (1712-1769) a gazdasági élet praktikáiról tudósít. Összefoglaló munkát Otrokocsi Fóris Ferenc (1648-1718) és Cornides Dániel (1732-1787) írnak; ez utóbbinál olvassuk: "Semmi kétségem afelől, hogy a magyarok csak egy istent imádtak". A Kisfaludy Társaság pályázati felhívására Kállay Ferenc (1790-1861), Ipolyi Arnold (1823-1886), Csengery Antal (1822-1880), Kálmány Lajos (1852-1919) és Kandra Kabos (1843-1905) nyújtanak be pályamunkákat. A legjelentősebb Ipolyi Arnold 1854-ben megjelent Magyar mitológiája, amelyben "megmentette" az ő korában még található ősvallásunk nyomait.

Ezután a magyarság ősvallásának kutatása tévútra tért, mivel "hivatalos" kutatóink (Munkácsi Bernát, Vikár Béla stb.) a finnugorok - amúgy igen értékes és érdekes - Kalevala-problematikájával kezdtek el foglalkozni, ehhez azonban a magyar ősvallásnak semmi köze sem volt. Diószegi Vilmos (1923-1972) a szibériai sámánkutatásban elévülhetetlen magyar- és nemzetközi érdemeket szerzett, kisebb képességű utódai azonban a sámánkutatást kritika nélkül az ősmagyarok vallásává téve hosszabb időre tévútra vitték őseink vallásának kutatását. A kitérő idején a hagyományos gyűjtőmunka is tovább folyt; Zlinszky Aladár (1864-1941), Róheim Géza (1891-1953), Marót Károly (18855-1963), Szendrey Zsigmond (1879-1943), Szendrey Ákos (1902-1965), Dömötör Sándor, Manga János, László Gyula, ifj. Kodolányi János, Vajda László, Dienes István és sokan mások értékes rész-munkákat közöltek és egy részük folyamatosan közölnek.

A honfoglaló magyarság istenhite

- "A magyarok istene". Az ősi magyar mitologikus istenhitnek főalakja a többféleképpen megnevezett Teremtő, az Isten vagy az Úr, a népi szóhasználatban az Úristen, az Öregisten vagy Atyaisten. Ő a világ ura, a legfőbb irányító lény, aki kézben tartja az ember és minden élőlény sorsát, segítő és igazságos, de büntet is. Mitológiáinkból, meséinkből, az írott forrásokból és a népszokásokból összeállított ősi istenfogalmunk szerint a magyarok istene az égben lakozik, ahonnan figyeli a világ folyását, noha néha neki tulajdonítják villámszóró funkcióját "istennyila", "mennykő" formájában. Az ázsiai népek istenüket férfi formában testesítik meg. Bár a kereszténységet népünkre ráerőltetők ősi vallásunk elemeit igyekeztek eltörölni, annak egy része a keresztény ünnepekben és liturgiában tovább élt. Középkori templomainkban nyomára bukkanunk a fény és árnyék, a jó és a gonosz küzdelmének. Szent László (a fény) és a kun (a sötétség) keresztény köntösben folytatják harcukat templomaink északi falán. A haláltalan hősök küzdelmébe belekerül a női elem (Boldogasszony szerepe). A kereszténység ünnepeit szinte kivétel nélkül visszavezethetjük és megtalálhatjuk a természeti népek műveltségében. Krisztus feltámadásának előképe a sumer Innin, a világ teremtése az ugyancsak sumer Enkinek ember-gyúrása, de ősi jelkép a piros tojás, a húsvéti locsolkodás, a körmenetek stb. Ami még ősi hitvilágunkból megmaradt, azt népmeséink, mondavilágunk és népművészetünk őrzi. Népi hagyatékunkban megjelenik az ördög mint teremtő (demiurgos, a világ teremtése a tengerből felhozott homokból, a Nap és a Hold elrablása és megszerzése, a pünkösdi király, a bikafékezés, a táltosparipa, a sokfejű sárkány, a vashegy a világ tetején, az égig érő fa, a kancatejfürdő, a kacsalábon forgó kastély stb.). A honfoglalás előtti magyar hitvilág a honfoglalást követő változások (az új társadalmi-gazdasági rend, a kereszténység felvétele) következtében elvesztette azt az erőt, ami egységben tartotta. Egyrészük nyomtalanul elpusztult, másrészük megmaradt és/vagy "babonává" süllyedt, vagy teljesen elvesztette jelentőségét. Mivel Európa háborúban nem tudta legyőzni a magyarságot, azt az erőt kellett elpusztítania, ami összetartotta; múltját és ősi hitét (vallását). A magyarság megnyerése vagy elvesztése a katolikus egyház számára létkérdés volt. Egy olyan erős nép, mint a honfoglaló magyar, mindenképpen térképformáló erővel rendelkezett. A nagy magyar térítések ellenére mégis egyetlen európai uralkodócsalád sem volt olyan független a pápától, mint Emese unokái: az Árpád-háziak.

A végtelen rónákon való barangolás, a teljes fenségében kibontakozó égbolt-látvány a nagy kozmikus összefüggések felé irányítják az ember figyelmét, s hitéletében a menny, az égitestek, valamint a természet erőit megszemélyesítő szellemvilág képzeteinek juttatják a főhelyet. Felfogásuk szerint ez a szellemvilág, melyből meglepő tisztasággal egy főisten, "az Isten" alakja emelkedik ki, aki a legkülönbözőbb jelek által a természeti jelenségekben vagy akár az állatvilág révén nyilvánítja ki akaratát az ember előtt. E vallásos háttérnek megfelelően mondavilágunkban és művészetünkben mitikus jelentőségű állatalakzatok jutnak fontos szerephez. Ilyenként kell értelmeznünk a magyar mondavilágban szereplő turul alakját, mely a nép születésének homályba vesző történelmi tényeit a mítosz világába emeli. A magyar uralkodóház e mondával való utalással az Eurázsia lovas népeire jellemző felfogást mutatja, miszerint az uralkodóház hatalma természetfölötti természetű. A dinasztiaalapító fejedelem természetfölötti képességekkel felruházott hős, aki az istenséget képviseli a földön, mint olyan, aki "az ég akaratából" uralkodik. Ennek nyomán vallásos értelmet nyer az állami szervezet, és benne a hadrendszer is. A Gesta Hungarorumban olvassuk, hogy "Árpád a mindenható Isten kegyelmét kérte, hogy az Úr azt a földet engedje nekik örökre". "Isten" szavunk ótörök eredetű ("Ősök Istene"=Es-Ten, ami egyes török népeknél osten változatban fordul elő).

- Boldogasszony. Ősi hitvilágunkban megjelenik egy talányos rendeltetésű nagy tiszteletnek örvendő istenanya, akinek neve Boldogasszony vagy Boldoganya. Fogalma Belső-Ázsiába nyúlik vissza. Szent István azért tudta az országát Szűz Máriának felajánlani és ezt a felajánlást a magyarokkal elfogadtatni, mert a hitvilágunkban szereplő Boldogasszony - Babba - fogalma közel állt a katolikus Szűz Mária fogalmához. Mindkettőnél nem egyszerűen asszonyról van szó, hanem egy életet adó személyről. A szeplőtelen fogantatáshoz igen hasonló mitológiánk Emeséje is, éppen ezért mi magyarok Máriát Szűz Máriának nevezzük, holott őt az európai kereszténység Szent Máriának (Heilige Marianak, Santa Marianak stb.) nevezi. Őseink istenanyja nem az európaiak által ábrázolt Holdon, hanem a Napon, illetve a Napot szimbolizáló kereszten áll. Szent Gellért térítő törekvései során találkozott egy jóságos, fenséges mennyei asszony kultuszával, akiben mintegy Szűz Mária előképét láthatta, akinek tisztelete nagyobb akadály nélkül válhatott Mária-kultusszá és akinek költői neve sem látszott méltatlannak arra, hogy Isten anyját ékesítse. Ekkor választotta ki Szent Gellért a "Napba öltözött asszony" bibliai idézetét az udvar előtt tartott prédikációjának témájául.

Népünk hét "Boldogasszonyt" tisztel, akik között legnagyobbnak a Nagyboldogasszonyt tartja. Ennek "leányai" a többi boldogasszonyok (szülő-, fájdalmas-, gyertyaszentelő-, sarlós-, segítő- és havi), de ismerik a "Szűz Kisasszonyt" is. A néphit Kisasszonyt azonosítja a kereszténység legnagyobb szentjével, Szűz Máriával, jóllehet a keresztény hittan erről nem szól. Meddő asszonyok kilenc hetet böjtölnek, hogy a Nagyasszony segítsen rajtuk és aki kedden mos, megbántja a Nagyboldogasszonyt, a Kedd Asszonyát. Kedden tilos minden erős munka, viszont elkezdésre, elindításra (pl. tyúkültetésre) szerencsés a kedd. Az adatok tömegéből kitűnik, hogy Nagyboldogasszony az élet adója és védője, bőség, termékenység, aratás, növény és ember szaporodásának védője.

Kálmány Lajos, aki Boldogasszony, ősvallásunk istenasszonya című kötetet 1885-ben adta ki a magyar díszítőművészet keleti forrásainak kutatása közben talált egy ősi magyar Nagyasszonyt gabonával, gyümölccsel, termékenységgel összefüggő kultuszának nyomaira, akit Huszka József Asztarte-Boldogasszonynak nevezett. A magyar népművészetben együtt találjuk sumer Baú istenasszonyt és a belső-ázsiai Boldogasszonyt, amint trónszékén ott ül a baúkoronás nőalak fodros ruhában, szimbóluma az életfa, a termő ág, amit kezében tart, vagy az életvízzel telt serleg, melyek jelzik, hogy ő az Élet Nagyasszonya. Az ősmagyar Babba, a "születést adó" és a sumer Bau, az "élelemadó" alakja népünknél immár összemosódik Szűz Mária alakjával. A Boldogasszony füveket népünk Nagyboldogasszony napján a templomba viszi megszentelni, ezeket a füveket a halott mellé teszik a koporsóba. A megszentelt ökörfarkkóró pedig a boszorkányok elkergetésére hasznos. De funkciója van a Boldogasszony hajának, tenyerének, cipellőjének stb. elnevezett gyógynövényeknek is. Az ősi ábrázolások némelyikén feltűnik a Nagyasszony mellett az úgynevezett "lagashi címer" állata, a kiterjesztett szárnyú napmadár, a mindig visszatérő sas, de mellette ott látjuk őseink totemmadarát a turult is.

Csíksomlyó ősi kereszténység előtti zarándokhelye a magyarságnak. Úrasszonya, a Napbaöltözött, akit a csíki székelyek, a gyimesi csángók és Moldova csángóságának egy része Babba Mariának nevez, akiben őshitünk istenasszonya és Szűz Mária alakja keveredik. Daczó Árpád (Lukács atya) Erdély tudós ferences szerzetese mondta, hogy "annak, aki Babba Mária nyomában jár, annak fölösleges népünk mítoszát a régmúltban keresnie, hiszen az európai környezetünkben ez az egyetlen élő, minden fontos elemében ma is föllelhető mitológiánk". A székelyeknél egy legenda maradt fenn: amikor Bálványos várához egy keresztény hittérítő érkezett, a vár táltos papja, miután meghallgatta őt, hogy miféle szándékkal keresi vára magyarjait, rendelkezett a bebocsátás felől, hiszen - amint mondta - "azt hirdeti e küldött, ami szerint mi eddig is éltük napjainkat". Szent László - a Képes Krónika tanúsága szerint - a magyarság fényes állatát, a csodaszarvast testvére, Géza előtt angyalnak nevezi a mogyoródi dombon. Nem tüntette el a szarvast, csupán új tartalommal öltöztette fel. Népünk elfogadta e változatlan változást, mert királyainkban a nagy hun király, Attila és Árpád örökösét látta. A dozmati regősénekben a szarvas Isten küldötte "szent angyalaként" jelenik meg. A magyar feszületeken igen gyakran alul, a boltívbe az Istenszülő Asszony, népünk Boldogasszonya áll. Április 25-én, Márk napján a keresztútnál állított feszületnél áldja meg a pap a határt, ég és föld közelgő ünnepe előtt a "nászágyat" szenteli meg e kitüntetett helyen. Zalában szélben megszólaló csengőfűzéssel díszítették fel az útelágazásoknál álló feszületet, hogy távol tartsa a viharral érkező, határt pusztító gonosz szellemeket.

Ősvallásunk egyes elemei

Őseink életében jelentős szerepet játszottak az elhalt ősök, kiknek lelke hitük szerint jószelleme volt leszármazottainak. Tiszteletükkel függött össze az állandóan égő nemzetségi tűzhely, a különféle temetkezési szertartások és az emléktorok. Róluk emlékeztek meg őseink tűzre vetve az étel első darabját és az ital első cseppjét. A sötétség hatalmainak őseink hite szerint az igazi ideje az éjszaka. Elűzésük legjobb fegyvere a Nap tükre, a melegítő és világító tűz, amiben őseink tanyáznak, ezért nem szabad a tűznek kialudni. A tűzhely közül foglaltak helyet a családi és nemzetségi jelképek, melyeket Szent Gellért "szkíta bálványoknak" nevezett. Ezeket a mély értelmű és éltető szimbólumokat alacsonyította le az európai "kultúra" "tűzimádássá" és "bálványimádássá". A halottal vele temették használati tárgyait és lelkének kiengeszteléseként halotti tort ültek. A család őseinknél annyira megbonthatatlan egység volt, hogy az a túlvilágon is folytatódott. Őseink szerint az égi hatalmak nem mások, mint őseik szelleme. A nagycsalád munkamegosztása hitük szerint a túlvilágon is folytatódott: a férfiak a Nap és a Hold pályájával törődtek, az asszonyok az élet vízére és a születendő gyermek lelkére ügyeltek. A becsületes embernek hét ősét kellett ismernie. A kereszténység felvételével az égi nagycsaládok rétegei lassan a múltba vesztek és kialakult belőlük a rétegekre osztott mennyország. Az alsó rétegekben lakik az isteni lények többsége, felfelé haladva egyre kevesebb lény tartózkodik, míg legfelül székel az Úristen. Ehhez a világos rendhez járul még hozzá a teremtéssel kapcsolatos hitvilágunk, miszerint ami létezik, azt teremtett dolognak képzeljük.

- Az égig érő fa (életfa vagy világfa) népművészetünk leggyakoribb jelképe. Őseink látták, hogy a növények megszületése, növekedése és halála az emberek szeme előtt folyik le és teljesen hasonlatos az ember életrendjéhez. Ám a növényzet tavasszal újraéled, viszont az ember élete halálával véget ér. Márpedig az ember a vegetáció örök megújulását átviszi az emberre. Az emberek saját életét átvitték a fa életére, egy olyan fáéra, amely nem nyújtja az árnyékot, egy távoli, mesés helyen érleli gyümölcseit, ahová csak a kiválasztottak juthatnak el. Az életfa ágainak és virágainak a száma szigorúan megszabott, legleterjedtebb a hármas elosztás, de találkozunk annak többszörösével is. E fa ágai között ott van a Nap (a férfi), a Hold (a nő szimbóluma). Nemegyszer az életfa az évente kiújuló szarvasagancsból indul ki, ami a folyamatos elmúlás és megújulás egységét fejezi ki. Az égig érő fa képzetét a török népek mind ismerik a következő elképzelés szerint: van a világon egy csodálatos fa, amelynek kilenc elhajló ága van. Ha az ágak elkezdenek kavarogni, abból támad a szél. Olyan csodálatos fa ez, hogy nemcsak a Hold jár el az ágai között, hanem a Nap is. A csodálatos fa olyan helyen nőtt, hogy csak az ilyen tudományban jártas ember találhatja meg, a közönséges ember csak hírét hallja, de látni nem láthatja.

Égitest jelképek

A magyar hiedelemvilág "csudálatos fája", "égigérő" vagy "tetejetlen" fája nem egyéb, mint a táltoshitű népek világfája, amely összeköti az alsó (a földalatti-), a középső (a földi-) és a felső (túl-)világot. Az Égig érő fa csodálatos népmesénkben is megmaradt: A sárkány elrabolja a lányt és az égig érő fa tetejére viszi. Sokan indulnak el a kiszabadítására, de kísérletük kudarcba fullad. Végül a kis kanásznak sikerül feljutnia a világfa csúcsára úgy, hogy baltájával lépcsőt vág a fa törzsébe és a rétegekből álló lombkoronán "világról-világra" halad. A hőst az ott lakó Szél, a Hold és a Nap anyja segíti útján. Ebben a mesében a magyar ősvallásnak három rétege ötvöződik: 1. az ég rétegződése és az egyes rétegekben lakók pontos munkamegosztása; 2. az élet fája teli tápláló gyümölccsel; 3. az akadályokkal megtűzdelt fa megmászása. Az égigérő fa motívumát elszigetelt, Európában csak magyar területen megtalálható volta miatt még a honfoglalás előtt Keletről hozott ősvallásunk maradványának kell tekintenünk.

- Őseink föld alatti világ-képzete igen régi. A felsőbb lények közül legélénkebben a tündérek maradtak meg, akik a csodás szépségű arany boldoghonban, Tündérországban, túl az Operenciás tengeren laknak. A tündérek a csodálatos világban az emberiség, a természet, a föld jótevő anyáiként jelennek meg, kik a halandókat kegyelve, látogatva boldogító munkával és művészettel áldják meg. Van mitológiánkban "szépasszony", "kisasszony", de rosszindulatú tündér is. Ősi hiedelemvilágunk csodálatos állatlénye a belső-ázsiai sárkány, amely halakból, vagy olyan kígyókból lesz, melyek hét évig a mocsárban tenyésznek. A sárkány általában a földön kezdi el életét, aztán felszáll a fellegekbe, elborítja a Napot és zivatart hoz létre. A mocsári lángnak, a lidércnek alakjában afféle tűzmanót vélnek felfedezni, aki a kulcslyukon is befér. A táltosló népmeséink vitézeinek elengedhetetlen társa és segédje, aki gazdájának tanácsot ad és mindenben segíti őt. Az elemek közül a tűznek őseinknél különösen jelentős szerepe van; ez meleget ad és éltet. Ott van a születéskor, a házasságánál és a halálnál. A víz az élethez nélkülözhetetlen, ezért tiszteletük tárgya volt. A föld azon jótevő anya, amelynek méhéből minden ered, amelyben minden tenyészik, nő, gyümölcsöz, és amelybe minden visszatér. A lég (levegő, lehelet, szél, szellő, szellet, lélek, szellem) az istenség és az emberek közötti elem, illetve az istenségek, az emberfeletti lények eleme, régi nyelven: levegőég, amelyben jár a tündér és táncolnak a boszorkányok, repked a sárkány, a lidérc és a táltos paripa.

Az égitestek közül a Nap kultusza jelentős volt a szkítáknál, a hunoknál és a török népeknél. Megünnepelték a Nap feljöttét és a tavaszi napéjegyenlőséget. Őseink kötődése a Naphoz szorosabb volt, mint manapság; a fény jelentette számukra az életet és az igazságot. Vezetőik szimbóluma a Nap volt; a "kündü" szó annyit jelent, mint Nap fia. Az égi frigynek a mintájára a földi házaséletben a Nap szerepe az erősebb, természetesebb és ellenálló férfié, a Hold alak- és fényváltoztató szerepe pedig a nőé. A magyar népművészet átvészelte a mintainkvizítorok emlékirtását, a kíváncsi és nem értő szemek elől virág- és állatalakokba, növényi kompozíciókba rejtette ezeket az ősi szellemvilágot. Ezek az ősi Nap-jelek ott díszelegnek a kapukon, a házormokon, a fejfákon és a kézimunkákon, kerekes változatát a nép "naprózsának" mondja. A napjel ősi tartalmát a nép elfelejtette, de formáit hagyományaiban konzerválta.

A Hold. A természetben élő ember az őt körülvevő világban ügyefogyott, gyenge volt, segítségre volt szüksége, felfigyelt a Holdra. A Nap fényével szemben az éj félelmeit, borzalmait a Hold enyhítette, amely alakváltozásai, időleges eltűnése és az ezzel járó sötétség révén tiszteletreméltóvá vált. A Hold őseinknél az anyaméhet, az örök emberi megújulást szimbolizálta; a Holdon elhelyezett életfa is ennek a jelképe.

A magyarok ősei a testet és a lelket megkülönböztették; erre utal, hogy létezett külön szó a lélekre és e kifejezés bizonyos kapcsolatban áll a lehelettel. A lélek továbbélésére utalnak a halotti torok és a temetési szertartások. Őseink szép mítosza volt, hogy a születésre várók lelke a túlvilágon az életfa ágán lakozik, onnét száll le a földi létbe, és a test halála után oda tér vissza. Ezért megkülönböztették a testlelket, amely a testben levő minden élettani, szellemi, érzelmi és értelmi működés fogalma, a szabadlelket, ami az egyénnek a testen kívüli megjelenési formája, második énje, amely alkalmilag el is válhat a testtől, az álomlelket, amely az embernek nem cselekvő állapotában (álmában) mutatkozik meg, a halotti lelket, amely a halál után a föld alatti másvilágon tartózkodik, valamint a fejlelket, amely az ember fejében fészkel. E lélek-hit népünkben a mai napig él; ha meghal valaki, az ablakokat kinyitják, hogy megkönnyítsék a lélek távozását. Eger környékén fekete kendőt borítanak a tükörre, hogy a halott abban ne lássa meg magát, és az órát megállítják, hogy a lélek vissza ne térjen. A halott mellé odahelyezték használati tárgyait és pénzét. Szeged környékén egy öreg csizmadia fiának lelkére kötötte, hogyha meghal, egy botot és egy négykrajcárost tegyen mellé a koporsóba, mert a hídpénzt majd követelni fogják a mennyország hídján.

Voltak őseinknek szent helyei, ahol imádkoztak, esetleg kérték a természet erőit jó termésre, esőre vagy másra. Az áldozatok bemutatásáról már Anonymustól is szerezhetünk ismereteket: "Tarcal hegyén kövér lóval áldoztak" és Ungvárt bevévén "a halhatatlan isteneknek nagy áldozatokat mutattak be". Áldozatokról a Kínai Évkönyvek a hsziungnúkkal kapcsolatban is tesznek említést. Nagy eseményekkor fehér lovat áldoztak a Főistennek. Az áldozatok csökevényes maradványa az, amikor italozás előtt parasztjaink a pálinkából ujjukkal néhány cseppet a földre fröccsentenek. Ősi ázsiai színes- és egységes hitvilágunk csökevényei a magyar nép képzeletében élő, a mesterségüket tanuló garabonciások, hazajáró halottak és gonosz kísértetek, "tudományosok", halottlátók, embert és állatot megrontó boszorkányok és bábaboszorkányok.


ŐSEINK "SZENT" ÁLLATA: A TURUL


A turul

A turul kétszer játszik szerepet őseink hiedelemvilágban.

1. "Az Úr megtestesülésének nyolcszáztizenkilencedik esztendejében - olvassuk Anonymusnál - Ügyek... nagyon sok idő múltán Magóg király nemzetségéből vezére volt Szkítiának, aki feleségül vette Dentu-mogyerben Önedbelia vezérének Emese nevű lányát. Ettől fia született, aki az Álmos nevet kapta. Azonban isteni csodás eset miatt nevezték el Álmosnak, mert teherben levő anyjának álmában isteni látomás jelent meg héja-forma madár képében, és mintegy reá szállva teherbe ejtette őt. Egyszersmind úgy tetszett neki, hogy méhéből forrás fakad, és ágyékából dicső királyok származnak, ámde nem a saját földjükön sokasodnak el.". A Budai Képes Krónika szövegében a középső rész így hangzik: "Álmos vezér anyjának álmában egy héja-forma madár jelent meg, rászállott és ettől teherbe esett, méhéből sebes patak fakadt, mely nem a saját földjén növekedett meg. Ezért történt, hogy ágyékából dicső királyok származtak". Emese gyermeke test és vér szerint az apáé volt, Ugek vezéré, aki maga is a Turul nemzetségből származott. Az álomban érkező turul a közvetlen ős, csak ennek az apaságnak az érvényét erősítette meg, és azt, hogy az utód az apánál különb, a régi ősre hasonlító, de annál nagyobb hatalmú fejedelem lesz. A belső-ázsiai népeknél a víz szimbóluma a hatalmat jelöli. Egy tipikus dinasztikus eredetmondával van dolgunk, melynek lényege, hogy a születendő utódokat már előre magasztalja, és fényes jövő jósoljon egy még nem létező dinasztiának.

2. A turul második szerepe a honfoglalás legendájában van. E szerint a magyarok fejedelme még a levédiai tartózkodásuk idején azt álmodta, hogy hatalmas sasok támadták meg az állataikat és kezdték széttépni azokat. Az emberek megkísérelték megtámadni őket, de nem sikerült, mert mindig máshol támadtak. Ekkor megjelent egy gyors, bátor turul és a magasból támadva megölte az egyik sast. Ezt látva, a többi sas elmenekült. Ezért elhatározták a magyarok, hogy máshová mennek lakni. Elindultak Attila földjére, melyet örökül hagyott rájuk, de az utat nem ismerték. Ekkor ismét megjelent a turulmadár, s a fejedelem fölé szállva lekiáltott neki, hogy kövessék őt, míg el nem tűnik a szemük elől. Az álom után nem sokkal dögvész ütött ki az állatok között, s a mindenfelé fekvő tetemeken lakmározó keselyük közül egy arra repülő turul a magasból lerúgta az egyiket. Ezek után felismerve az álmot e jelenetben, az összes magyarok felkerekedtek és követték a turult. Ahol a madár eltűnt a szemük elől, ott tábort ütöttek, majd ekkor ismét előtűnt, újra követték minden népükkel együtt. Így jutottak el Pannóniába, Attila egykori földjére. Itt aztán a madár végleg eltűnt szemük elől, ezért itt maradtak. Ennek a mondának a valóságos alapja az, hogy a magyarok anélkül, hogy tudták volna valóban addig vonultak Európában nyugat felé, amíg a kerecsensólyom - a turul - fészkel. A múlt, a történelem igazolta, hogy a Turul-mítosz eltűnése - az Árpád-ház kihalása - indította meg a magyar önállóság megszűnését.








Weblap látogatottság számláló:

Mai: 61
Tegnapi: 47
Heti: 533
Havi: 1 600
Össz.: 342 181

Látogatottság növelés
Oldal: Magyarok ősi vallása
Isten hozott az oldalamra !!! - © 2008 - 2017 - szekelymagyar.hupont.hu

A HuPont.hu ingyen weblap készítő egyszerű. Weboldalak létrehozására: Ingyen weblap

Adatvédelmi Nyilatkozat

A HuPont.hu ingyen honlap látogatók száma jelen pillanatban:


▲   Itt: árpád házi női szentek - Vatera.hu
X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »