Tamás István : Őrizd meg a Te Országod

Őrizd meg a Te Országod
Bárhol élsz e kis hazában,
itt minden a Tiéd.
A kisalföld a nagyalföld,
a folyó és a rét.
Ősi földön, ősi magból,
egy szebb jövő terem.
Zászlódon a történelem,
a múlt és a jelen.
Őrizd meg a Te Országod,
ezt már nem vehetik el.
Bárhol jársz a nagyvilágban,
itt van számodra hely.
A folyók partján sétálva,
látsz sok-sok nagyhegyet .
Ha felnézel a kéklő égre,
ott van istened.
Csillagok közt, angyal szárnyán,
imával a szádon,
sokkal jobb vagy, sokkal több vagy,
mint sokan e világon!

Gavallér János : A kárhozott /2004. dec.5./


Testvérem, látod, megtagadtalak!
Nem te haltál meg, csak a lelkem
a lelked ölte meg. Kitagadtalak.
Hittem, hogy a juss kézzelfogható,
holott a szellem szívem megmondhatója,
hogy mindennél jobban szerettelek,
s ellened fordították a szívemet:
Testvérem, látod, megtagadtalak!
Testvérem, átok öleli a lelkemet.
A vérhez hûséget nem szült anyám
s szó nélkül döftem hátba Hazám.
Ne hidd, hogy sorsom délceg út;
a végtelenségig boldogtalan
mély lelkemben a feneketlen kút!
Ellöktelek, s nem te lettél otthontalan:
Testvérem, átok öleli a lelkemet.

Testvérem, látod, kõszív az enyém,
és soha nem fogad szívébe az erény,
mert irigység lakik ott, hol a szív dobog,
hol benned a szeretet soha nem háborog.
Megkeresem Káin õsöm, bujdosó
és vándor õsöm, hogy cipeljem a sors
lelkünkre nehezedõ örök szellemét:
Testvérem, látod, kõszív az enyém!

Testvérem, látod, mit érek én?
Hordom báb-testem kárhozat szellemét.
Megöltem újra az ártatlan erényt.
Gyilkosom nem lesz, mert óv az ég.
Hányszor nyújtotta felém kezét!
Ó Istenem! Tudom nincs irgalom.
A mocsok csurran szellem-arcomon:
Istenem, látod, mit érek én!
2007.12.03.

Weller Márton : Add a szived
1.
Õsi népünk büszke fénye
sok évezreden átragyog.
Kárpátoknak tudó népe
Istenem, de megfogyott
Tûzzel-vassal pusztították,
mégis él a nemzetünk.
Bosszú népe halld meg hát
az igazszóló énekünk!
Refr.:
2.
Nimród vére, Árpád népe
újra éled csak egy jelre vár.
Sólyom röpte, szentek lépte
hû szívekre rátalál.
A hívó szóra elsõ szóra
sok magyar jön és ez oly csodás.
Szíveikbõl erõs pajzsot
kalapál majd a kovács!
Refr.:
3.
S ha sok szív eljött és kész a pajzsunk,
nemzetünk nem védtelen.
Bosszú népe halld meg szavunk,
idõd lejárt, ég veled!
Mi táltosok nyomába lépünk
és átadjuk az Õstudást,
megtanítjuk gyermekünket,
hogy féltve óvja e kis Hazát!
Refr.:
4.
Szép gyermekem fogd e pajzsot,
mi szíveinkbõl vétetett,
magyaroknak Nagyasszonya
óvja minden léptedet!
S ha ellenséged hazug szóval
megtörné a hitedet,
foltozd be a rést a pajzson
és add Te is a szívedet!!
Refr.:
(Zene+szöveg: Weller Márton)

Prókai Tamás : Atilla

Pusztuljon Bizánc, pusztuljon Róma,
Atilla elõtt a végtelen róna
Ontja hun vitézit, számosat,
Lesúlytani készül Isten Ostora!
Égiek küldték Hit védelmében,
Hadak Ura kardja jobb kezében.
Pannónia pusztáján gyûl a had,

Világ nem látott még ily hatalmat!
Megindulnak, menetelnek hosszan,
Ellenállás sehol egy városban.
Catalaumnál Aetius várja,
Roppant hadak feszülnek egymásnak.
Valaha jóbarátok voltak Õk,
De szembekerültek a harcmezõn.
Egymást ismerve gyõzni nem tudtak,
Hosszú gyilok után elvonultak.

Róma kapuiban Leó pápa,
Retteg Atillától, remeg lába.
Nagykirályunk nem szomjazza a vért,
Sarcot vet ki, s békében hazatért.
Nemsokra rá lakodalmat tarta,
Germán leány, Ildikó az ara.
Folyik a dínom-dánom, lakoma,
De nász közben, Ó! mily tragédia!
Nagykirályunk fulladt envérébe,

Vagy végzett vele Ildikónak mérge!
Délceg hõs, de megkapta a halál,
Ily fejedelmet a hun többé nem lát!
Fektetik õt hármas koporsóba,
Helyezik azt mélyen egy folyóba.
Sírnak helye örökre elrejtve,
Vele pusztult hunoknak ereje!
Testvérharc mi halálát követte,
Hun a hunt ezerszám ölette.

Csaba népe egy részét itthagyta,
Azóta Erdõelvét vigyázza.
Várja a Nagykirály visszatértét,
S véle a népének dicsõségét.
Hadak Útján a hunok robognak,
Hamarosan új hazát foglalnak!

2007.03.12.

Prókai Tamás : Magyarok Istene

Én Istenem, jó Istenem,
Segíts árva nemzeteden!
Porba hullik magyar feje,
Elapadt az anyák teje!
Szolga lett a magyar népbõl
Nem látszik ki az ínségbõl.
Mikor lesz már ennek vége?
Mikor lépünk újra Fényre?
Van még Remény?
Sok a kérdés.....
Választ reá kitõl kérnék?
Szózat hallik messze Égbõl,
Istenünk szól, szava fénylõ:
Hol a hited, délceg magyar?
Hagytalak én búval, bajjal?
Emeld fel büszke szép orcád,
Nevem zengjed, és jer hozzám.
Bármi legyen, kedves népem,
Szíveteken az én pecsétem.
Ez a pecsét egyetlen szó:
Szeretet! Mely örök, s való.

2007.

Wass Albert : Véren vett ország

Egy ország van a lelkünk mélyén,
más országokkal nem határos.
Úgy épült fel a szívünk vérén
sok könny-falu, sok bánat-város.
Egy ország van a lelkünk mélyén,
úgy építgetjük napról-napra.
Csalódás-házak gond-falakból,
keserûség a tetõ rajta.
Véren vett ország ez az ország,
önnön vérünket adjuk érte,
s addig fog bennünk egyre nõni,
amíg telik még könnyre, vérre.
Amíg, hogy fa égig ne nõjön:
alkony vigyáz a napsugárra.
Míg minden este gyújtott mécses
koromba fullad éjfél tájra.
Egy ország van a lelkünk mélyén:
más országokkal nem határos.
Véren vett ország ez az ország,
nagyon ködös és nagyon sáros.


Wass Albert : Hontalanság hitvallása

Hontalan vagyok,
mert vallom, hogy a gondolat szabad,
mert hazám ott van a Kárpátok alatt
és népem a magyar.
Hontalan vagyok,
mert hirdetem, hogy testvér minden ember,
s hogy egymásra kell, leljen végre egyszer
mindenki, aki jót akar.
Hontalan vagyok
mert hiszek jóban, igazban, szépben.
Minden vallásban és minden népben
és Istenben, kié a diadal.
Hontalan vagyok
de vallom rendületlenül, hogy Õ az út s az élet
és maradok ez úton, míg csal élek
töretlen hittel ember és magyar.
(1947)

Reményik Sándor

Ahogy lehet

Fogcsikorgató türelemmel,
Összeszorított szájjal -
Krisztus-követő bús próbálkozással,
Majd daccal, lobbanóval,
Fojtott igével és visszanyelt szóval,
Tenyérrel, mely sima örökké,
Csak a zsebben szorul ököllé -
Keserű, tehetetlen nevetéssel
Békülve meg akármi rendeléssel -
Nem csodálkozva már - és csodálkozva mégis,
Hogy rajtunk ez is, az is megesett:
Hordozzuk, testvéreim, ezt a hordhatatlan,
Kínszenvedést virágzó életet.
Ahogy lehet...

Megalkuvás zsoltárát énekelve,
Végtelen rabmenetben csak megyünk,
Nincs semmi fegyverünk,
Fegyvertelen a lelkünk lázadása,
Pedig a vérünk minden csöppje vágyik,
Vágyik a Péter vad mozdulatára,
Amikor Istenének védelmében
A Málkus fülét hirtelen levágta.
Kik vagyunk mi?
Ó, nem az Alázat,
Csak a megalázottság fiai.
Nemzedékek büszke hídfői közt
Görbülő ív, görnyedő átmenet:

Testvéreim, bizony nem élünk jól mi,
Nem apáinknak tetsző életet.
De aki máskép tehetne helyünkben,
Az vesse reánk az első követ!
Minden percünk kínzó kiegyezés:
Ahogy lehet...

Testvérem, korcs hős, alkuvások hőse,
Félbenmarad, megmásul mondatod?
Egy szikra talán mégis zengve pattan
Lángörvényből, mely benned kavarog.
Dagadnak benned árvizes erők,
Zúdulna niagarás zuhatag:
Elégedj meg, ha megtöltesz belőle
Kristálytiszta vízzel egy poharat.
Visszaszorítnak, hátrább, egyre hátrább,
És amit hagynak, egyre kevesebb:
Hát vesd meg lábad ott, ahol megállhatsz,
S azt mentsd, azt a talpalatnyi helyet,
Szikrát a tűzből, cseppet a folyóból,
A töredéket eltört mondatodból,
Minden megmaradt árva keveset:
Ahogy lehet...

Láttad a Karsztok szirt-sivatagában
A liliputi termőföldeket?
Pár négyzetméter - amit a lavina,
A kőgörgeteg könnyen eltemet.
S a Karsztok boldogtalan magvetője,
A földmívelés madárijesztője
Ezt a kis humuszt mégis szereti,
Kicsi kőkeritéssel keríti.
Pedig szinte sírjának is kevés.
Ó, karszti sors; ó, karszti temetés..

Te is, testvérem, karszti sorsodat
Fogadd el, s védd meg karszti földedet,
Azt a sírodnak is kevés humuszt,
Azt a pár négyzetméternyi helyet,
S azt a fölséges Isten-lábnyomot,
Mit a lavina minden rohama
Eltörölni még sohasem tudott.
Védd ezt a talpalatnyi telkedet,
Cserépkancsódat és tűzhelyedet,
Utolsó darab száraz kenyered!
De azt aztán foggal, tíz körömmel.
Démoni dühvel és őrült örömmel -
Ahogy lehet...

Friedrich Klára: Rovásiró gyerekeknek

A Pilisben egy tavaszi madárka
Oly vidáman, szépen énekel,
Hogy kinyílik a kék égen egy ablak,
És dalára Égi Hang felel.

Figyelj, most te kedves kis madárka,
Arra, amit üzenek veled,
Vidd tovább a szavam ágról-ágra,
Hadd hallják a magyar gyerekek.

Vigyázzatok a Kárpát-hazára,
A hegyekre, a folyókra, a fákra,
Várromokon hunok lábnyomára
Országházban a Szent Koronára.

Kőbe vésett szép betűk mesélnek,
Fába róva megszólal a jel,
Őseinket, védőit e földnek
Soha, soha ne feledjük el.

Szkíták, hunok, pártusoknak népe,
Avarok és régi magyarok,
Segítsetek minket megmaradni,
Oltalmazzon erős karotok.

Vigyázzatok a Kárpát hazára,
A hegyekre, a folyókra, a fákra,
Várromokon hunok lábnyomára
Országházban a Szent Koronára.

2008/március/1

Oldal: Versek
Isten hozott az oldalamra !!! - © 2008 - 2024 - szekelymagyar.hupont.hu

A HuPont.hu ingyen weblap készítő egyszerű. Weboldalak létrehozására: Ingyen weblap

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat